2012. október 28., vasárnap

Meleg párkapcsolatban ki a "fiú" és ki a "lány"?

A tradicionális szerepfelfogás az egynemű párkapcsolatok szerepeit nem tudja magyarázni, legfeljebb azzal, hogy a pár egyik tagjának a lánynak, a másiknak a fiúnak kell lennie. És persze vannak olyan LMBTQ kapcsolatok, ahol valóban, a pár egyik tagja inkább fiúsnak vagy inkább lányosnak mondott tulajdonságokat, viselkedésmintákat vesz fel, de ez egyáltalán nem igaz minden meleg párkapcsolatra.

Az én barátnőm például hosszúhajú, vékony lány, imádja a magassarkúkat, a szoknyákat, vagyis csupa, a társadalom által nőiesnek mondott ruhadarabbal kommunikál, az öltözködése és szerepei alapján leginkább lipstick lesbian, ha ragaszkodok a címkézéshez, hasonlóan hozzám. Vagyis mi egyáltalán nem vagyunk egyikünk a fiú-másikunk a lány pár, sem a hétköznapjainkban, sem a szexusunkban.

Kevés kérdés borít ki annyira, hogy "és nálatok ki a fiú?" Ebben burkoltan az is benne van talán, hogy "és ki viseli a nadrágot", vagyis hogy ki domináns, mert ugye az a helyes, ha a férfi az. Meg egy nagy adag információhiány is benne van ebben a kérdésben, mert miért kéne valakinek fiúnak lenni, miért ne lehetnék én úgy nő, hogy egy nő a párom, nem értem! Illetve értem, ha feltételezem, hogy a heteroszexuális párkapcsolatoktól való eltérések magyarázatra szorulnak, és az A MINTA, ahol minden a helyén van, jól van.

A másik, ami meg tud őrjíteni, hogy a párkapcsolatunkat sokszor nem látják párkapcsolatnak férfiak, mikor arról érdeklődnek, hogy beszállhatnak-e harmadiknak. Ez kurvára nem erről szól. Nem azért jöttünk össze a kedvesemmel, mert külön-külön képtelenek voltunk pasit fogni magunknak, és akkor majd most jól ketten (!) fogunk pasit fogni, mert lám, így mennyivel több eséllyel indulunk. Hanem mert mi így jól érezzük magunkat, nekünk így kerek a világ. A világ kerekségéhez a pénisz nem kritérium, ellenben a kölcsönös megértésen, társiasságon és odaforduláson alapuló szeretetkapcsolat igen. Nekem legalábbis.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése